Először jött ez az iszonyú hideg, aztán mi lettünk náthásak, de akárhogyan is nézem a pelenkaböjtünk bejött. 5 éve hurcolom föl-le, a közgyógy óta kisebb zsákokban, a pelenkát. Beszerezni, kidobni. Nem reméltem, hogy ilyen zökkenőmentesen átállunk. Hogy tényleg nem kell mostantól, se nappal, se éjszaka, se utazáshoz, semmikor. Belátom, túlaggódtam.

A wc-kártya a joker kártyám ebben a hónapban, magától még nem hozza a fiam. Amikor nem esedékes számára a felkínált tevékenység, akkor kedvesen továbbszalad, ha igen, akkor nagy lazán lerúgja a papucsot a lábáról (erről majd még le kell szoktatnom, most csak boldogan vigyorgok), aztán felkapcsolja a villanyt. Amikor kinyitja a wc-ajtót, valami okból a kilincset a belső felén is mindig lenyomja. Kedvesen, de határozottan. Ragaszkodik ehhez, akár egy fontos szertartást, követi ezt a saját liturgiát.

Most becsúszott egy komolyabb hasmenés, sokszor kellett neki, naponta voltunk 4-5-ször is. Úgy tűnik, ez talán segített is neki, mert alig volt balesetünk. Szinte kivétel nélkül a wc-ben sikerült minden. Adtam neki szén-tablettát egy kedves ismerős javaslatára, nekünk bejött. Gyorsan meggyógyult, a megemésztett háztartási keksz viszont nagyon durván fekete volt.